Mindennapokat színesítő apró, illetve nagyobb dolgok

Archive for the ‘könyv’ Category

Rég írtam már

Mostanában eléggé összejöttek a dolgok. Nem voltam valami jól, ráadásul a suli időszak közepén, persze rendesen kivizsgálni luxus… Na mindegy. Közben néhány kósza órácskámban sikerült befejeznem a Zsófis könyvem, amit még nyáron kaptam valamikor. Mit ne mondjak elég vastag volt, de nem volt rossz. Azt szerettem benne, hogy magyar, elég cifra, de mégsem szó szerinti [...]

Tankönyvbeszerző körút…

…ra mentem volna, ha megtaláltam volna, amiket keresek, és nyitva lett volna a TIK-beli jegyzetbolt. De hát hétvégén miért is lenne nyitva? Konkrétan ma reggel írtam össze a könyveket, amik kellenek, ráadásul azzal nem is számolva, hogy egynémelyiket már csak antikváriumban/könyvtárban/ismerős polcán találhatom meg. Egy pénzügyes könyvet azért sikerült beszereznem. Az előbbiek okán idén sem [...]

A kis herceg

Emlékszem, mikor kicsiként apukám ezt a könyvet olvasta nekem elalvás előtt. Akkor nem is fogtam még fel, hogy mit is jelent a történet, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy csak halvány emlékképekkel kezdtem el olvasni a történetet. Aztán minden fejezet után kicsit több jutott eszembe. Az író gyermekkora, a kígyó, elefánttal a belsejében. A [...]

Olvastam is…

Végre itt a nyár ugyebár, és kevéske szabadidőmet megpróbáltam hasznosan eltölteni. Drágámmal ha itt volt velem, de most éppen olvasással. A Zsófi és az ősboszorkány című könyvet olvasom Böszörményi Gyulától. Jó vastag, mint kiderült, eredetileg 3 könyv volt, csak egybegyűjtötték… Végülis legalább egy helyen van. Néztünk filmeket is, többek közt a Harry Pottert, mégpedig sorban [...]

Könyvesboltok

Durva, hogy manapság mit megengednek maguknak a könyvesboltok. Még régebben kerestem ajándéknak a Gyűrűk Ura trilógiát, de pont az az időszak volt, amikor nem nyomtak többet. Volt olyan eladó, aki idősebb volt, és szimpatikus, ő együttérzően mondta, hogy sajnos nincs. Egy másik boltban pedig megkérdeztem az egyik eladót, hogy van-e. Erre ő visszakérdezett, hogy az [...]

Kis kalandozás a könyvek világában

Még tavaly kaptam karácsonyra meg miegymásra egy csomó könyvutalványt, amit persze eddig nem sikerült elkölteni. Most azonban sikerült rávennem magam, hogy körbejárjam a könyvesboltokat, valami értelmes dologért. Elsősorban apám és öcsém által olvasott könyveket próbáltam beszerezni, mert az biztosan el lesz olvasva. A fantasy sorozatokat szeretik-olvassák, így két ilyen könyvet sikerült is beszereznem. Ezután gondolkoztam, [...]

Címkefelhő

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.