Az előző bejegyzésemben említést tettem erről az új sorozatról. Megnéztem a második részét is, és eddig tetszik. A középpontban négy tinédzser lány áll, akik egy éve még legjobb barátnők voltak, egy ötödik csaj miatt. Ő tartotta össze a csapatot, de egy évvel ezelőtt egy iszogatás alkalmával eltűnt. A csajok azóta nem beszéltek egymással, most azonban megtalálták a barátnőjük testét, ez ismét valamennyire összehozta őket. Csakhogy folyton üzeneteket kapnak tőle. Vagy legalábbis azt hiszik, mert a legféltettebb titkaikat még egymásnak sem nagyon mondták el, csak neki.
A szereplőket szerintem jól összeválogatták. Nekem Lucy Hale, és az anyukáját játszó Holly Marie Combs a legszimpatikusabb. Persze őket már ismertem korábbi kedvenc sorozatból (Privileged, Charmed – Bűbájos boszorkák). Az tetszik még, hogy mindenkinek van saját titka, problémája és fenn is tudják tartani az érdeklődést, nem csak egy szálat visznek tovább egy részben. A szülőket is bevonják, egyelőre ez a része is tetszik.
Kíváncsi vagyok, mi lesz még ebből.
Majdnem elfelejtettem, a sorozat alapja egy könyv. Nem hallottam róla eddig, de remélem csak az alapötletet vették onnan.

Írta katuss
Hozzászólás