Csongor és Tünde

a képi világ

Az úgy volt, hogy öcsiék kaptak a suliban jegyeket a szegedi színházba. Persze mindjárt kettőt is. Bár engem az utolsó pillanatban sikerült elhívnia, de végül úgy döntöttem, elmegyek vele. Persze én már készülődtem órákkal korábban, de nála itt volt haverunk, ezért kapkodva öltözött fel. Mondta, hogy nem hoz táskát, és elindultunk, el is értük a buszt. Persze mi maradt otthon? Persze, hogy a jegyek. Szólt a sofőrnek, hogy legyen szíves megvárni, de ő ezt nem hallotta meg, csak kinyitotta az ajtót. Öcsi persze rohant, de mire visszaért, már elindult. Meg kellett győznöm a sofőrt, hogy várja meg öcsit.

a három ördögfióka

Végül is odaértünk, fél órával a kezdés előtt. Sok ismerős arc volt, szerintem a fél színházat a volt sulim tanárai, diákjai tették ki. Első sor jobb szélén ültünk. Olyan szempontból jó, hogy láttunk mindent, de volt, hogy megijesztettek a színészek.
A sztorin nem változtattak, de vittek bele olyan elemeket, amelyektől szerintem sokkal élvezetesebb lett. Amit mi néztünk annak idején magyarórán tvben, az nem győzött meg. Ebben azért voltak mosolyogtató pillanatok rendesen. Többek közt a három ördögfióka. Amit azok műveltek, hát nem semmi.
Összességében nem bántam meg, hogy végül elmentem. Gyakrabban kellene színházba járni

A Szegedi Nemzeti színház honlapja