Mindennapokat színesítő apró, illetve nagyobb dolgok

Sorozatok…

Talán fel sem tudnám sorolni, mennyi sorozatot néztem már végig, esetleg egy-két rész kihagyással. Azért mégis megpróbálkozom vele, meglátjuk mi sül ki belőle…

Időrendben próbálok meg haladni, ami nem azt jelenti, hogy ilyen sorrendben láttam őket, csak azért mégis rendezettebb.

1978 – Dallas. Klasszikus, szinte mindenki ismeri, amikor kicsi voltam, akkor még ment, de nem sok maradt meg.

1982 – Knight rider. Jó kis sorozat, nem érdemes túl sokszor megnézni.

1983 – Szupercsapat. Szintén gyerekkori maradvány, akkor tetszett.

1985 – MacGyver. Aki akármiből tudott csinálni, bármi mást. Hihetetlen sorozat volt.

1987 – Gazdagok és szépek. Talán az elsők között volt, ami ilyen szappanopera volt, le is kötött, és néztem is. Szomszédok. Magyar sorozat, hétköznapi életet mutatja be, amennyire emlékszem belőle az tetszett. Klasszikus.

1989 – Baywatch. Szintén klasszikussá vált sorozat.

1990 – Beverly Hills, 90210. Régi sorozat, sokan váltak ismertté általa, nézhető.

1991 – Família kft. Magyar sorozat, egy család élete, jó. Egyről a kettőre. Családi vígjáték, kedvencek között van.

1992 – Melrose Place. Hasonló a Beverly Hillshez, dráma, mindennapok, nézhető.

1993 – Quinn doktornő. Egész nézhető sorozat, vadnyugatos. X-akták. Alap sorozat, földönkívülis nyomozós.

1994 – Vészhelyzet. Klasszikus sorozat, kórházas, szeretjük. Jóbarátok. Szerintem alap sorozat, bár huszadik nézésre kicsit unalmas, de attól még nagyon jó. Rex felügyelő. Egy darabig nézhető, de bizonyos ismétlés-szám után engem már idegesít. Marimar. Thalia felfutott sorozata. Szegény lány gazdag fiúba szeret.

1995 – JAG. Nyomozós, tengerészetes, szeretni való.

1996 – Hetedik mennyország. Egész jó sorozat, bár a vége fura lett, még el tudtam volna viselni folytatást. Cobra 11. Autópályarendőrség, akció, mi kell még? Spinédzserek. Szokásos tinisorozat. Pacific Blue. Biciklis-rendőrös sorozat. Élvezhető, de csak mértékkel.

1997 – Sunset beach. Jó kis sorozat volt, egyszer csak abbamaradt. Knight Rider Team. Izgulós sorozat volt. Szerettük.

1998 – Dawson és a haverok. Nagy kedvencek közé tartozik. Paula és Paulina. Szegény-gazdag hasonlító lányok, egymás ellentétei, helyet cserélnek, bonyodalmak, szerethető. Bűbájos boszorkák. Jó kis sorozat, de elég volt egyszer. Vad angyal. Natalia Oreiro felfutott sorozata. Szegény lányról kiderül, hogy gazdag, bonyodalmak.

1999 – Rosalinda. Thalia újabb nagy sikerű szappanoperája.

2000 – Szívek szállodája. Kedvenc, jó sorozat, a vége kusza lett.

2001 – Smallville. Szupermenes, szerelmes, kriptonitos, nyomozgatós, jó.

2002 – Holtsáv. Amit láttam belőle az tetszett. Monk. Néha kicsit, néha nagyon idegesítő figura, de ezt lehet benne szeretni. Tea. Magyar sorozat, jó volt, de kevés rész készült.

2003 – NCIS. Tengerészeti helyszínelők, a JAG utódja bizonyos szempontból. Természetesen kedvenc. Tuti gimi. Tini sorozat. Tetszik. Tru calling – az őrangyal. Sajnálom, hogy vége lett. Halottakat megmentő csaj volt a főszereplő. Többet is kihozhattak volna belőle, de kezdettől bukás volt. Két pasi meg egy kicsi. Vicces, nagyon szerethető sorozat Charlie Sheen főszereplésével.

2004 – 4400. Többet is kihozhattak volna belőle. Rém rendetlen család. Nagyon bírom őket. Született feleségek. Kedvencek között van, a szinkronja szerintem ritka gyenge az utóbbi időben, ezért is többek közt angolul nézem. Dr. House. Jó kis sorozat, sokak kedvence, orvosos szintén. Joey. Jóbarátok snip-off. Nem lett olyan jó, de azért nézhető. Lost. Első két évad bejött, de kicsit erőltetetté kezd válni, bepótolásra szorul.

2005 – Szellemekkel suttogó. Élvezhető sorozat, de néha ijesztő. Jóban rosszban. Magyar kórházas sorozat. Semmitmondó részek. Gyilkos számok. A számok mindent elárulnak, gyilkosságok felderítésére használják egy matematikus tudását. Szerethető. Szökés. Az első évad jó kezdése után nagyon elszúrták, már nem is a témáról szól, nem sokat lehet belőle már kihozni, ezért kaszát is kapott. Így jártam anyátokkal. Nagyon jó kis sorozat, talán még a Jóbarátoknál is jobb :) .

2006 – Hősök. Jól indult, de az utóbbi időben nem hozza a színvonalat, már nem annyira izgulós. Miért pont Brian? Szeretős sorozat, Brian szerencsétlenkedései nőügyekben. Psych. Na ez egy detektíves sorozat, magyar címén dilis detektívek, a főszereplő srác jó megfigyelő, és ezzel old meg bűnügyeket, mintha látnok lenne. Szeretős. The IT Crowd. Szitkom, kocka téren. Angol, ezért 6 részes egy évad, de attól még jó. Hatodik kapocs ez is egy nagyon-nagyon jó sorozat volt, ami sajnos csak 13 részt ért meg anno. Arról szól, hogy egy nagy városban mi köti össze a kis embereket egymással, mindenki valakin keresztül kapcsolatban áll mindenkivel.

2007 – Nem ér a nevem. Amnéziás csaj, aki változni akar. Nagyon jó. The Big Bang Theory. Szitkom, kockákról, nem csak kockáknak.

2008 – Privileged. Amerikában futó sorozat, főszereplő szerencsétlen csaj, akinek egy elkényeztetett gazdag ikerpárt kell korrepetálnia.

2009 – Dollhouse. Eliza Dushku sorozata, őt már ismertem a Tru callingból, ezért is kezdtem el nézni, eddig egyre jobb. Being Erica. Szimpatikus főszereplő csajszi, szeretős sorozat, eddig egyre jobb. Better Off Ted. Amerikai szitkom, egy vállalat nem hétköznapi hétköznapjait mutatja be. Harper’s Island. egyszer elég volt és sok is. Castle. Nekem nagyon bejön, és ezzel nem is vagyok egyedül. Gyilkosságos-nyomozósos sorozat, egy kis dilisséggel fűszerezve, de csak is jó értelemben.

Hozzászólások: "Sorozatok…" (4)

  1. A szerzetes szerint:

    1989 – The Simpsons
    Kaliforgia – jeeeeah :D

  2. Mikor ezt írtam még nem volt Better off Ted, de remélem folytatódik még majd. Az is alap szitkom :)

  3. Harper’s Island 2009 – egyszer elég volt és sok is.
    The Big Bang Theory 2007 – Szitkom, kockákról, nem csak kockáknak.
    The IT Crowd 2006 – Szintén szitkom, kocka téren.

  4. Belekerült a Hatodik kapocs is, most láttam viszont a viasat3-on. Kár, hogy nem tudom a fejemben tartani az összes kedvenc sorozatomat :(

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.